A beszoktatás Szeptember – Október folyamán minden ebbe a korba érő kisgyermekes anyuka számára ismét egy új feladat. Egyben izgalmas, és félelmetes időszak újfent. Én egy anyuka vagyok a sok közül, akinek immár a harmadik gyerek beszoktatása következik. Kíváncsian várom, vajon most milyen lesz. Fogadjátok szeretettel az én eddigi, sztorijaimat, és meglátásaimat.

Izgalom és félelem

Szóval lassan eljön nekem is a harmadik beszoktatásom és megmondom, őszintén tele vagyok félelemmel újra vele kapcsolatban. Pedig már két gyereket beszoktattam.

Emmával, a nagylányommal tavaly ilyenkor ismerkedtünk az óvodával, és egyből egy rettenetes élménnyel nyitottunk. Az első óvoda ahová felvették egy meglehetősen szigorú beszoktatási rendszerrel állt elő, ami nekünk egyáltalán nem volt megfelelő.

Ami számomra, nagyon fontos volt a beszoktatás során, hogy lássam, hogy a gyermekem biztonságban érzi magát egy valaki mellett. Legyen egy ember, akivel igenis kialakul az a kapocs, akinek tud szólni a problémái esetén. Mivel ezt nem kaptuk meg első alkalommal, így gyorsan váltottunk is. Ebbe az „új” óvodába jár jelenleg is, és nagyon hálás vagyok annak a támogató környezetnek, ami ezt a sok óvodást körbe veszi. Annyira megnyugtató volt látni, és érezni azt a családias környezetet, és a szakértő közeget. Engem ez túllendített minden esetleges kétségemen. Azon túl, hogy azt gondolom az elválás számomra, nem volt túl nehéz. Izgulni izgultam persze, de nem volt nehéz.

Samu, a kisfiam, másfél éves volt, amikor beszoktattam a bölcsibe. Ez egy teljesen másik szitu volt, több szempontból is. Ekkor már Maja is meg volt, (5 hónapos volt), plusz tudtam, hogy ez egyelőre egyébként is részleges, mivel csak heti 3 nap fog járni. Annyira nyitott és közvetlen, hogy sejtettem, hogy napközben nem lesznek nagy gondok vele. Könnyen el is fogadta, és nekem is egyszerű volt így a helyzet. Egyedül az éjszakai alvásában volt meg a jele a bölcsődének. Ugyanis elkezdett éjszaka felébredni. Most még sírás sem volt egyébként, mint szokott lenni, de hosszas ébrenlét az igen. Szerencsére egy két hétig tartott csak, majd abbamaradt

Egy korszak lezárul

Most pedig hamarosan eljön majd a harmadik beszoktatásom. És bár az intézmény már ismert, és nagyon kedveljük is, most érzem először azt, hogy nagyon nehéz lesz az elválás. És ezt abszolút a részemről érzem. Biztosan Majának sem lesz könnyű persze, bár azért ő is elég közvetlen, és érdeklik a gyerekek nagyon.

Az is lehetséges, hogy azért érzem ezt, mert számomra lezárul egy teljes időszak, az itthonlét időszaka. Vagy talán mert ő a legfiatalabb.  Azért remélem zökkenőmentesen fog zajlani, és bízom benne, hogy ő is annyira szeret majd oda járni, mint Samu.

Végső soron, pedig ezek az én következtetéseim a beszoktatást illetően:

• Mindenképpen érdemes figyelni arra, mik a mi igényeink az intézményekkel kapcsolatban, és eszerint választani. Ha esetleg rossz tapasztalat ér bennünket, akkor pedig mérlegelni a szituációt, és tenni a javítását illetően. (Természetesen a legjobb, ha helyben próbáljuk meg a problémát orvosolni.)
• Ha nehézségeket érzünk, akkor is érdemes átgondolni, hogy ezek a részünkről, vagy gyermek részéről mennyire valósak. Sokszor látom, azt, hogy szülőkben fogalmazódik meg inkább a kétség. Persze ez teljesen normális, hiszen addig csak velünk volt javarészt, és nincs ezzel semmi baj. De jó tisztán látni.
• Ha pedig úgy érezzük, segítségre van szükségünk a beszoktatással kapcsolatban, akkor merjünk segítséget kérni. (Nyilván ez más helyzetben, is teljesen releváns az anyaság vagy akár nem anyaság kapcsán.)

Írta: Berkes Dóra, Anyamajom blog készítője