Anya ma végre vette az adást, amikor a reggeli kakaó után mindent beleadva próbáltam értésére adni, hogy menjünk már valahova. Minden reggel hevesen mutogatok a hátizsákra, amiben ülni szoktam, de szerintem nem érti, vagy nem tudom, nem egy nyelvet beszélünk?!

Na, de ma végre elindultunk. Először a szokásos, játszótér felé vezető úton, de aztán felszálltunk a sárga gingungura (villamos – a szerk.), amiről annyiszor álmodoztam már. Táskástul ültem az ülésen, és örömömben sokszor, hangosan kiabáltam, hogy GINGUNGU! Mert hát elvégre sikerült elérnem, hogy felszálljunk rá. Nem értem, ezen miért nevetett annyi ember.  A gingungu után sihuhura (vonat – a szerk.) váltottunk, amire anya a hév szót használta. Megismerkedtem egy kislánnyal, de nem fogadta el a tenyeremből a gyümölcspürét, amit menet közben reggeliztem és gondosan eloszlattam a kezemen, ezért megharagudtam rá és inkább beletöröltem az ülésbe. 

Valami Szentendre nevű helyre érkeztünk, ahol sokáig egy helyben vártunk, de én nem bántam, mert körülöttem rengeteg busz volt! Busztól buszig rohangáltam örömömben, meg is simogattam a kerekeket, sőt meg is akartam puszilni, nem értem anya miért vágott erre fancsali képet. Azt mondta, buszpályaudvaron nem viselkedünk így. De aztán jött a nap fénypontja! Felszálltunk egy buszra! Anya egy képeskönyvvel akarta elvonni a figyelmemet, de én inkább az ablakot nyalogattam, majd megkínáltam kölesgolyóval az összes nénit és bácsit. Néhányuknak nem volt szájuk, ahogy néha anyának sem látom, mert valami eltakarja, hát nem csodálom hogy senki nem kért belőle. Nem baj, megettem egyedül az összeset.

A buszozás után, amint kettesben sétálni kezdtünk az erdőben, éreztem, hogy anya nagy levegőt vesz, és megkönnyebbül. Láttunk mekegőket (kecskék – a szerk.), nyihahákat (lovak- a szerk), és végre gyakorolhattam a szót, amit nemrég tanultam: fa! Mindenhol volt körülöttünk, úgyhogy 10 percig megállás nélkül kiabáltam hogy fa! Fa! Fa! Utána pedig a ‘télapó itt van’ dalt kezdtem énekelni. Anya csak mosolygott és valamiért nem szólt rám, hogy halkabban, és nem is lett ideges. Furcsa volt, de amikor sok fa van, akkor mindig így viselkedik. 

A haja csiklandozta az arcomat, ahogy lépegetett, úgyhogy nagyokat kacagtam. 

Varázslat a fák között

Aztán a popóm már kezdett sajogni a hátizsákban, de anya megállt és kivett, hogy szaladgáljak kicsit. Vízcsobogást hallottam, és amit láttam, elneveztem aih-nek (patak, vízesés – a szerk.). Bele akartam menni, de anya minduntalan visszatartott – helyette kavicsokat adott a kezembe, megmutatta, hogy kell eldobni. Ezt gyakoroltam jó sokáig, annyira elterelte a figyelmemet, hogy észre se vettem, hogy megtöltöttem közben a pelust. De nem tudtam jól titkolni, anya kiszagolta, és leterítette a pulcsiját. Tudtam mi következik: pelenkacsere! Úgyhogy ugrásra készen vártam, hogy anya lehámozza rólam a régit, majd nekiindultam, anya jajveszékelve futott utánam. Említettem már, hogy nagyon gyorsan tudok futni? 

Fantasztikus érzés volt! Futkároztatok már csupasz fenékkel fák között? Én mondom nektek, ez az igazi szabadság!!

Anya végül lebirkózott és visszaerőltette rám azt a sok fölösleges ruhát. Sírva fakadtam, amitől csuklani kezdtem. Gondolom azért, hogy megvigasztaljon, anya mindenféle finomságot pakolt elém és falatozni kezdtünk. Volt ott gangi (narancs – a szerk), nanán (banán – a szerk.), haj (sajt – a szerk.) és egy új formájú keksz. Nem értettem először, hogyhogy ebédelünk, és apa nincs itt? Többször is hangot adtam a véleményemnek, de apa csak nem került elő – anya azt mondta, hogy dolgozik, vagy mit csinál. Nem szép anyától, hogy kihagyta őt ebből a buliból. 

Nem volt időm sokat reklamálni mert ebéd után újra a hátizsákban találtam magam. Kiköveteltem a dudut (cumi – a szerk.), dudolásztam még kicsit a télapó ittvant – nem tudom anya miért nevet ezen folyton, meg emlegeti hogy március van-, majd anya ritmusos lépteire elbóbiskoltam. Már a gingungun ültünk, amikor felébredtem, és megharagudtam, hogy anya sem a buszon, sem a sihuhun nem ébresztett fel… Teljesen felháborodtam. De aztán anya is elkezdte énekelni a télapó ittvant, ettől megnyugodtam, és egészen hazáig együtt énekeltünk. Otthon apát is megtaláltam, nagyon boldog vagyok, hogy nem veszett el. 

Anya aztán furcsamód egész délután dudolászott és indok nélkül mosolygott. Hiába dobáltam szőlőt, és krétáztam össze a falat, semmivel sem tudtam kihozni a sodrából. 

Úgy látszik, ott az erdőben, a fák között valami varázslat történt vele.

Írta: Scheili Eszter, a Vanilia Travels blog készítője