Minden gyermek más, és mindegyikük a saját ütemében fejlődik. Hányszor hallottátok már ezeket a mondatokat, kedves szülők? És hányszor hittétek el úgy igazán, teljes szívetekből?

Ahogy az utcán sétálva meglátunk egy, a miénkkel hasonló korú kisbabát, akarva-akaratlanul azt kezdjük figyelni, vajon hol tart a fejlődésben – előrébb, vagy hátrébb, mint saját gyermekünk?! És a többes szám nem véletlen a részemről, ugyanis konduktorként még nálam is megjelenik ez a furcsa, már-már ösztönszerű hasonlítgatás. Teljesen érthető, hogy az első 1-2 életév során ennek az összehasonlításnak a tárgya a gyermek mozgásfejlődése, elvégre a kezdeti időszakban a leginkább szembetűnő változás a gyermek életében, hogy a fejemeléstől a futásig képes eljutni alig két év alatt. Később ezt váltja fel a beszéd, a szobatisztaság, és bármi, amiben egy szülő jobbnak, vagy éppen ellenkezőleg, lemaradással küzdőnek látja gyermekét a többiekhez képest. Higgyétek el, a találékony és kreatív szülők (ez alól továbbra sem képzek kivételt én magam sem) mindig megtalálják azt, ami miatt az ő gyermekük „ügyesebb”, vagy „ügyetlenebb” a másik gyermeknél. 

A NAGY ÁTLAG, amihez a gyermekorvosok, védőnők és más szakemberek viszonyítanak, ijesztő lehet a szülők számára, főleg, hogyha a gyermekük előbb, vagy később jutott a fejlődésében egy adott ponthoz. Nyugtasson meg minden szülőt a tudat, hogy ezek igazodási pontok a szakemberek számára, és teljes mértékben a születési körülmények, súly, családi háttér, személyiség stb. figyelembe vétele nélkül kerülnek meghatározásra. (Mi sem jelzi jobban azt a hatalmas különbséget, ami gyermek és gyermek között megjelenhet, mint az, hogy a járás beindulását például 10 és 18 hónapos kor között várjuk, tehát hatalmas szórás van a járás beindulását illetően a „normál” intervallumon belül is.)

Minden gyerek egyedi, egyéni képességekkel, tempóval, személyiséggel. Igyekezzünk siettetés nélkül hagyni, hogy a saját ütemében juthasson el a gyerekünk a következő szintre akár a mozgás, akár egyéb területen. Ez magában foglalja azt is, hogy nem hozzuk őt olyan helyzetekbe, amikre önállóan még nem képes (népszerű és jól érthető példa az ülés – amíg önállóan nem képes ülni a gyermek, ne ültessük fel őt). Alakítsuk így a környezetét, hogy a legoptimálisabb feltételeket teremtsünk meg a testi, szellemi, érzelmi fejlődéshez – higgyétek el, hogyha ezt biztosítjátok számára, úgy fejlődni fog abban az ütemben, ahogy ő készen áll rá.

Ezért is választottam ezt az első cikkem témájául, hátha sikerül még azelőtt átadnom ezt a szemléletet minden olvasónak, mielőtt a mozgásfejlődéssel kapcsolatosan osztom meg veletek a tudásomat konduktori és édesanyai szemmel.

Amit tehát minden szülőnek érdemes megfogadnia:

• Próbáljatok mindig csak a saját gyermeketekre koncentrálni, hiszen minden gyerek más és más, és a fejlődési ütemük tényleg eltérő – valaki a beszédben tart előrébb az átlagnál, valaki a mozgásban, valaki ügyesebben rajzol, valaki pedig előbb kezd el járni. Ahogy a természetük is különbözik, úgy a fejlődésükkel kapcsolatosan sem várhatjuk az egyformaságot.
• Ne hibáztassátok magatokat azért, hogyha mégis összehasonlításon kapjátok magatokat. Ugyanakkor mindig tartsátok szem előtt, hogy a gyerekek fejlődése nem verseny.
• Merítsetek erőt a fejlődés folyamatosságából – ma már képes arra, amit néhány hete még önállóan nem tudott megtenni? Ami nekünk apróságnak tűnik, az neki hatalmas agy-és izommunkát is jelenthet. Ez az igazi fokmérője a fejlődésnek, az önmagukhoz képest történő változások.
• Merjetek segítséget kérni – amennyiben mégis szükségességét érzitek, megerősítésre vágytok, vagy esetleg szakember (pl. védőnő, vagy orvos) kéri, hogy keressetek fel egy szakembert, azt javaslom, hogy olyan szakembert válasszatok, akiben megbíztok, és akinek adtok az értékítéletére. Ebben az esetben legyen ő az igazodási pont, bízzatok a szakértelmében és abban, hogy jelezni fogja, ha aggódnotok kell gyermeketek fejlődésének tempója miatt.

Később még írni fogok Nektek a jó szakemberek ismérveiről, valamint az én hozzáállásomról is a témát illetően. Azonban fontos tudnotok, hogy én abban hiszek, hogy nagyon fontos, hogy az ember tudja, nincs egyedül, és amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, keressen fel egy számára szimpatikus szakembert. Lehet az gyógytornász, konduktor, szomatopedagógus stb., a lényeg, hogy hallgassatok a szülői ösztönötökre, és ha úgy érzitek, hogy jó helyen vagytok, akkor bízzatok magatokban és a szakemberben.

Írta: Marxer Fruzsina