A tél általában magával hozza annak aggodalmát, hogy vajon mennyire lesz nehéz a gyerekkel összezárva lenni a hideg hónapok alatt… A fagyos idő és a korai sötétedés ellenünk fog játszani, akár otthon vagyunk a gyerekkel, akár intézménybe visszük. A babákat szeretnénk megkímélni a fagyos levegő kicsípte arctól és a mozgáskorlátozó eszkimó öltözéktől. A tipegőket, kisgyerekeket féltjük a téli lebetegedésektől, magunkat pedig az ezt követő otthonra való beszorulástól. Bár, meg kell jegyezni, egy óra hosszán át csárdást járni a játszótéren sem feltétlenül kellemesebb. Akárhogy is, a tél nem mindig kellemes, azonban a gyerekek fejlődését tekintve ki kell emelnünk a szabad levegőn töltött idő fontosságát. Nemcsak mozgásfejlődésben játszik szerepet, de a viselkedés-szabályozásban, a beszédfejlődésben, a kognitív érésben, és nem mellesleg rásegít a jó étvágyra és alvásra is. A szabad levegőn való tartózkodás és szabad mozgás nélkülözhetetlen, vagy legalábbis nem éri meg nélkülözni. Se hidegben, se esőben, se szürkületben, se (még) babákkal.
Szabad levegő, szabad mozgás
A gyerekek mozgásra vannak tervezve. Már úgy jönnek a világra, hogy a mozgásukon keresztül igyekeznek velünk, majd az őket körülvevő világgal kapcsolatba lépni. Rá fókuszálnak, érte nyúlnak, lekövetik a szemükkel, odakúsznak, odafutnak, felkapaszkodnak és hangot adnak. Ahogy fejlődik a látásuk, fokozatosan nyílik ki a világ előttük, motiválva ezzel őket arra, hogy tovább ismerkedjenek, próbálkozzanak, haladjanak előre és fejlődjenek minden téren. Ezért is fontos, hogy már belétren kapjanak kellő lehetőséget az önálló mozgásra, kerülve a hosszas “ücsörgést” hordozókban, hintákban, járókában és egyéb – ugyan biztonságot nyújtó, de – mozgást korlátozó eszközben. Belső motiváció hajtja őket az új elérésére, megértésére, megtanulására, ha nincs elzárva/eltakarva előlük. A szabad levegőn történő ismerkedések pedig összehasonlíthatatlan értékkel bírnak. Először is, kint jobb lehetőséget kapnak a nagymozgások, amelyek segítenek a koordináción túl például az érzelemszabályozásban. Másrészt ezerszer sokszínűbb ingereket ad, amelyek valódiak (napfény, szél, falevelek, járművek, emberek), nem pedig mesterkéltek – mint a lámpa, képernyő, zenelejátszó -, és amelyeket körülölel egy folyamatosan mozgó, oxigéndús levegő, ami egészségesen meríti ki a gyerekeket. A szabadban történő alvás, séta, nézelődés, mászás és szabad játék egyszerűen jótékony hatású.
Megfelelő feltételek és körülmények között, minden korosztálynak javasolt naponta kétszer egy órát a szabadban töltenie!
Megismerés, készségfejlesztés, immunerősítés
Minden, ami a világ működésével ismertet meg, foglalkoztatja a gyerekeket. Már a legkisebbeken is észrevehető, hogy amint képesek kicsit messzebbre is fókuszálni, alvás helyett, inkább nézelődni akarnak a szabad levegőn. Rosszul viselik, ha be vannak kötve, vagy ha valamilyen módon takarva van előlük a külvilág. Minden korosztály szeret felfedezni a maga módján. A gyerekek számára még érdekes a hideg szél, az eső, a hó, a köd, sőt, a sötét is. És mindezek megismerését télen sem érdemes megvonni tőlük. Minden kültéri tapasztalás fejleszti a készségeiket (mozgás, beszéd, gondolkodás), segít az élményeik feldolgozásában, valamint erősíti az immunrendszerüket, amik együttesen hatnak a jó étvágyra és a jó alvásra is.
Esőben, jó pocsolyázni egyet, nézni a fák tükröződését, a cseppek lefolyását, vagy egyszerűen hallgatni az eső monoton zenéjét és érezni egyedi illatát. Ködben jó kutakodni, táncolni, érezni a hűvös levegőt az arcunkon, sötétben pedig igazi élmény egy látszólag teljesen új világot felfedezni. Megismerkedni az esti fényekkel (akár zseblámpával), hangokkal, árnyakkal, a lecsendesedett játszóterekkel, utcazajjal. Vagyis télen a korai sötétedés mellett sem kell nagyot változtatni a gyerekek napirendjén.
Rendszeresen kint lenni gyerekeinkkel a szabadban jó alapot ad az ő egészséges és kollektív fejlődésükhöz, a (korosztálynak megfelelően) kiegyensúlyozott hangulatukhoz és egy erős immunrendszer kiépüléséhez is. Ezért, ha lehetőségünk van rá, télen se hagyjuk ki!
Pár szem előtt tartandó tipp:
- Megfelelő öltözék a gyerekeknek: réteges, vízhatlan, nem túl mozgáskorlátozó overál.
- Szabad mozgás biztosítása: önálló szaladgálás, mászás, piciknél inkább padon (és szivacson) való biztonságos szabad fetrengés, babakocsiból kilátás.
- Egyértelmű szabályok (feszültség nélkül): pocsolyába lépni ér – ülni, feküdni nem; a játszótéren mehet szabadon – az utcán csak kézenfogva; ha elkezd átázni a ruha/ha újra meg újra leveszi, akkor indulnunk kell haza; stb.
- Magunkról is gondoskodjunk! Meleg, kényelmes öltözék, termoszban meleg ital, esetleg felnőtt társaság. És persze, ha semmi kedvünk, az is megérthető, csak kommunikáljuk.
- A napirendet tartsuk: ne a napközbeni alvást vagy az esti rutint váltsa fel egy kinti játék.
- Ha a gyerekünknek nincs hozzá kedve, akkor gondoljuk újra, mert vannak gyerekek, akiknek kisebb rá az igényük!
- Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy ezzel jót teszünk, merjünk kérdezni!
Írta: Tarkovács Cecilia, kisgyermeknevelő, szülő-coach, Gyerekrehangolva.hu alapítója