Montessori szemléletmódjának egyik alappilére a folyamatokban történő gondolkodás, ennek megfelelően mindent igyekszünk holisztikusan megmutatni, megtanítani gyermekeinknek. A szülinapokat egy rituáléval ünnepeljük, amely során szemléltetjük az idő múlását, a bolygók mozgását, mindeközben betekintést nyerünk az ünnepelt addigi életébe, átéljük vele együtt ennek a napnak a varázsát.
Hogyan zajlik az ünneplés?
A nagy napon leterítünk egy kör alakú szőnyeget, vagy nap formában kirakott hónapokat, esetleg évkört teszünk, esetleg gyertyát gyújtunk és körbe üljük. Az ünnepeltet megkérjük, hogy álljon fel és vegye a kezébe a földgömböt. Elmondjuk, hogy az ott a nap, ő pedig a föld, a bolyónk pedig éppen egy év alatt kerüli meg a napot.
Megkérjük, hogy induljon el, s lassan tegyen egy kört a nap körül. Miközben halad, mesélni kezdünk életének eseményeiről, születésétől egy éves koráig. Amikor körbe ért, leteszünk egy fényképet egy éves korából. Emlékeztetjük, hogy most megkerülte a Napot a Föld, eltelt egy év. Megkérjük, hogy induljon útnak ismét, majd újra leteszünk egy képet, amint körbeér. A folyamatot megismételjük egészen addig, amíg el nem ér mostani születésnapjáig.
Miért nagyszerű ez a módszer?
0-6 éves kor között a gyerekek nagyon szeretnek az életükről és kisbabakorukról hallani, szívesen kérdeznek és amikor már nagyobbak, ők is fel tudnak idézni olyan emlékeket, amik fontosak nekik. Az ilyen esetek mindig jó alkalmat adnak arra, hogy bepillantást nyerjünk a számukra emlékezetes dolgokba, megismerjük a véleményüket, nézőpontjukat.
Azzal, hogy felidézzük egy adott év eseményeit, mi is részeseivé válunk az ünnepelt születésnapjának. Visszaemlékezünk, újra átéljük azokat az időket, nosztalgiázunk, nevetgélünk, vagy épp megismerjük az addig ismeretlen részleteket az életéből.
Ez az, amitől csodálatos ez a szokás. Akár családi körben, akár barátokkal vagy zsúron járjuk az évköröket, különleges, elcsendesült, meghitt, empatikus légkör alakul ki közben.
Milyen szokásokkal egészíthetjük ki?
Holisztikus megközelítésben sokféleképp követjük az idő múlását. Egy év alatt változik az idő, másik évet írunk; a testünk megnő, amit súlyban és magasságban is megfigyelhetünk; változik hajunk hossza, az arcunk, az ízlésünk. Ezeket mind követhetjük gyermekeinkkel év közben.
A születésnapokkor érdemes sokkal többet foglalkoznunk a naptárral. Nézzük végig nézik mennyi idő telt el az évből, milyen évet írunk, milyen évszakban vagyunk épp és megállapítjuk, hogy tavaly is épp ugyanekkor volt. A naptár mellett Montessori születésnapos táblával is követjük az évek számát. Ennek lényege, hogy annyi fa golyó van a gyermek képe alatt, ahány éves. Elképesztő izgalommal jár, amikor évente egyszer új golyó kerül fel a táblára és a fényképet is érdemes ilyenkor aktualizálni.
Ezt követően szaladhatunk a mérleghez és a magasságmérőhöz is, hogy lássuk, mi változott egy év alatt. A magasságmérőn látják jobban, itt valamilyen módon, például levélkékkel megjelöljük, hogy ki, mikor, mekkora volt. Nagy örömmel tölti el majd őket, hogy pontosan látják, milyen sokat nőttek és erősödtek egyetlen év leforgása alatt.
Ne feledjük, a megvalósítás rajtunk múlik, nem kell hozzá semmilyen extra vagy méreg drága eszköz. Csak egy elhatározás, hogy így szeretnénk ünnepelni.
Írta: Bozainé Szirtes Dóra, Montessori pedagógus, két kislány édesanyja, az ÖsztönAnyu alapítója