Napjainkban a gyereknevelés témakörében gyakran hangzik el a szülői válaszkészség fontossága. Ennek valódi jelentése mégis sokak számára marad ismeretlen. Könnyen félreértelmezzük a fogalmat, amely rendszerint fölösleges nyomást, kételyt és szorongást indít el a friss szülők lelkében. Tisztázzuk hát a válaszkész szülőség valódi mondanivalóját, ezzel is megnyugtatva mindazokat, akik erőn felül próbálnak megfelelni az “elég jó” anyaságnak.

Egy újszülött csecsemő teljesen tehetetlen édesanyja (elsődleges gondozója) nélkül. Kiszolgáltatott a környezetének, ezért igyekszik újabb és újabb, egyre konkrétabb jelzésekkel élni, hogy felhívja a felnőtt figyelmét szükségleteinek kielégítetlenségére. A kettőjük összehangolódásához azonban idő kell, gyakorlás. Amikor sikerül eltalálnunk a megoldást, a kisbabánk megnyugszik, kivirul. Amikor nem, a maga eszközeivel tovább próbálkozik. A szülői visszajelzés, válaszkészség az, ami megalapozza majd a kicsik önmagukról alkotott képét valamint a környezetükkel való kölcsönös bizalmat. Ennek ellenére, lesz olyan, hogy nem értjük, mi az aktuális probléma, vagy ha fel is ismerjük, nem tudjuk azonnal megoldani. És ez is lehet oké!

A válaszkészség tulajdonképpen egy érzelmi elérhetőséget jelent. Hogy ott vagy, figyelsz rá, és igyekszel a segítségére lenni, ha lehet fizikailag is, de érzelmileg biztosan. Szülőként sem vagyunk mindenhatók, nem feltétlenül jövünk rá egyből a babánk elégedetlenségének okára, egy hasfájást pedig nem feltétlenül fogunk tudni azonnal elmulasztani. Érzelmileg mégis elérhetők maradhatunk ezekben a helyzetekben, ami a kettőnk közötti bizalomra, kötődésre és kommunikációra is jó hatással lesz. Csak azt kell biztosítani a gyerekünk számára, hogy ott vagyunk neki és igyekszünk megérteni, amit próbál a tudtunkra adni.

Mindkettőnk lelkén könnyít, ha beszélünk a babánkhoz! Nyugodtan a tudtára adhatjuk, ha valamit még nem értünk, ha próbáljuk megfejteni a közlendőjét. Ezt olvasva persze felmerülhet a kérdés, hogy ugyan mit ért ebből egy csecsemő? A verbális kommunikációnk ugyanakkor a szavakon túl, vagy azokon keresztül érzelmeket közvetít, amelyeket már a babák is rendkívül jól olvasnak. Az már csak ráadás, hogy a kimondott szavakkal automatikusan mi is oldódunk, hiszen ahelyett, hogy belül emésztenénk magunkat, kifejezzük az érzéseiket, ez pedig önmagában segít.
Azt is mindig megbeszélhetjük a csecsemőnkkel, ha egy-egy problémáját nem tudjuk megoldani. Együttérezni, mellette lenni mindig tundunk, és ez önmagában válaszkészségről tanúskodik: Tudom, hogy most fáj a pocakod. Bárcsak többet tudnék segíteni, de itt vagyok, és együtt túl leszünk rajta; Látom, nagyon álmos vagy, és mégsem sikerül elaludni, igyekszem rájönni, hogy mi hiányzik; Szerettél volna többet szopizni, igaz? Megértem, hogy csalódott vagy, de találni fogunk egy jó megoldást mindkettőnknek.

Talán mindez bugyután hangzik elsőre, a szülők mégis együtthangzóan arról számolnak be, hogy érzik, sőt látják a különbséget. Mintha a csecsemőjük is reagálna. Én, személy szerint, nem is kételkedek ebben. Minél fiatalabb egy gyermek, annál jobban össze van még kapcsolódva, hangolódva az édesanyjával, így az érzelmek közvetítése számára is értelmet nyer. Persze csak akkor, ha mi szülők is tudjuk tisztázni magunkban, hogy mit is érzünk.

Ahogy azt a fentebbiekből is láthatjuk, nem különíthetők el a saját lelki történéseink a csecsemőnk megéléseitől. Számít, hogy mi miként érezzük magunkat! Számítanak az igényeink, az érzelmeink és azok kommunikálása. Merjük kimondani, merjük verbalizálni a babánk számára, hogy megértjük, vagy legalábbis igyekszünk megérteni őt. Ha pedig megerősítésre vágyunk, sose féljünk segítséget kérni! Emlékeztessük magunkat, hogy sosem voltak annyira magukra hagyva a szülők szociális háló tekintetében, mint napjainkban. Ér megerősítést kérni!

A válaszkészség innentől kezdve nem megkérdőjelezhető. Az érzelmi elérhetőségünk fogja megalapozni a biztonságos kötődést, az önmagába vetett hitet is, ami mindenhol a segítségére lesz a beilleszkedésben és az őt érő nehézségek leküzdésében. Legyen szó bölcsődébe szokásról, nagyizásról, bébiszitterezésről, költözésről, kórház látogatásról, autóban utazásról, és így tovább. Ha te figyelsz rá, és őszintén próbálod megérteni, az számára már sikerélmény. Akkor is, ha nem tudod megszüntetni a kellemetlenségét. A fizikai és érzelmi jelenléted önmagában elég jó anyává tesz.

Írta: Tarkovács Cecilia, kisgyermeknevelő, szülő-coach, Gyerekrehangolva.hu alapítója