Az első intézménybe való beiratkozás nagy lépés a családok számára. A gyerekünket, akivel eddig egyfajta szimbiózisban éltünk, akinek a pislantásából is tudtuk, épp mire van szüksége, most egyik napról a másikra idegenekre bízzuk. Rendben van ez így? Megkapja majd a kellő odafigyelést másoktól? A köztünk lévő jó kapcsolat megmarad, vagy a pedagógushoz jobban fog kötődni, mint hozzám? Sok szülő erős bűntudatot érez, mintha ezzel “lemondana” a gyerekéről, “magára hagyná”, vagy egyszerűen azt üzenné, hogy neki a “karrier fontosabb”. Pedig, akik már megéltük ezeket a nehéz pillanatokat, tudjuk, hogy ez nincs így. Tudjuk, hogy még ha vissza is vágyunk a munka világába, ez nem jelenti, hogy kevésbé szeretnénk a gyerekünket. De vajon hihetjük-e, hogy jó döntést hoztunk, és hogy jó kezekben hagyjuk a szemünk fényét?

Min múlik a biztonságos kötődés?

A szülő – gyermek közötti kötődés egy természetes folyamat, egyfajta lelki egymásra hangolódás, ami a későbbi biztonságérzet (bizalom) alapjául szolgál. Úgy is mondhatjuk, hogy bizalom a szülőben, hogy meghall, megért minket és velünk van. A szülő válaszkész odafordulása teszi aztán lehetővé, hogy a gyerek magában is bízni kezdjem, illetve a környezetében, közösségekben is. Ahogy azt sok helyen olvashatjuk, a testi közelség jó hatással van a biztonságos kötődésre, ugyanakkor a válaszkészségünk érzelmi odafordulásról is szól (lásd korábbi cikk). Mindez azt jelenti, hogy a gyerek számára az állandó fizikai jelenlétünknél fontosabb, hogy amikor ott vagyunk, akkor lelkileg, érzelmileg is valóban jelen legyünk. A bölcsőde önmagában nem akadályozza a biztonságos kötődés kialakulását. Sőt, a gyerekünkkel való szimbiózisból fokozatosan rátámaszkodni a közösségek erejére, tulajdonképpen az említett bizalmat építi tovább. A gyerek ugyanis megtanulja, hogy ahogy mi is bízunk az ő képességeiben és a közösség erejében, úgy ő is bízhat önmagában és másokban!

Kötődés a kisgyermeknevelőhöz

Elsőre rábízni a gyerekünket egy idegenre akkor sem könnyű. Érthető, ha kettős érzések ébrednek bennünk atekintetben, hogy a gyerekünk a pedagógusokhoz is fog kötődni. Ez a kötődés azonban nem azonos a szülő közöttivel, fontossága mégis megkérdőjelezhetetlen. Éppen a korábban említett bizalom kialakításában játszik óriási szerepet. A koragyermekkori biztonságérzet a felnőttkori frusztrációtűrés alapját fogja szolgálni. Ehhez azonban az kell, hogy mi is meg tudjunk bízni a gyerekünk napközbeni gondviselőiben, és így aztán ő is. A beszoktatás gyakran könnyekkel teli és nem csak a gyerek részéről. A mi szívünk is fáj, hogy el kell mennünk, és sokszor úgy, hogy az apróságunk még zokog. A kisgyermeknevelőre, támaszkodni viszont jó dolog. Őszinte bizalommal mondani a gyerekünknek, hogy “Kati néni” ott lesz, meghallgatja, meg fogja vigasztalni, ha szüksége lesz rá, segít a gyereknek is ellazulni, és bízni nem csak a környezetében, de önmagában is. Habár a kötődés alapját a szülő-gyerek kapcsolata jelenti, vannak további rétegek, s ilyen például a más felnőttekkel kötött bizalom is.

Kötődés az első két évben

Szakmai forrásokból esetleg tudhatjuk, hogy a kötődés alapját az első két év tapasztalatai adják, s a további rétegek, amelyek már összefüggésbe kerülnek az önállósággal és kezdeményezőképességgel, majd csak ezután kapnak fókuszt. Vagyis való igaz, hogy az első két év során a szülői visszajelzés, megerősítés a legfontosabb, és ők jelentik a legnagyobb biztonságot. Ez azonban nem zárja ki, hogy fokozatosan szociális hálót építsünk a gyerek köré, hogy megélhesse más karjaiban is a biztonságot. Két éves kor előtt, ha ezt meg tudjuk valósítani nagyszülők, rokonok, barátok vagy bébiszitter rendszeres segítségével, az a fokozatosság miatt a gyermek érdekeit tekintve jobbnak mondható. A bölcsőde viszont azoknak is megoldást nyújt, akik nem csak az önállósodási vágy megnövekedésével szeretnék közösségbe iratni a gyereküket, hanem már akár fél éves kortól is rászorulnak a társadalmi segítségre. Aggodalomra itt sincs semmi ok, a korai társas közeg nem fog lelki törést okozni a gyereknek, ha az együtt töltött idők alatt válaszkészek tudunk lenni, és tudunk bízni azokban a felnőttekben, akik gondját viselik a szemünk fényének napközben.

A biztonságos kötődést nem fogja akadályozni az intézményi élet. Sőt, helyette több gyökeret, kapaszkodót, stabilitást is nyújthat a gyerekünknek. Ehhez azonban elsősorban nekünk kell elhinnünk, hogy jól döntünk.

Bíznunk saját magunkban és elég jó anyaságunkban legalább annyira, mint amennyire a gyerekünkben, illetve a kisgyermeknevelőkben. Az elsődleges biztonságot ugyanis a mi őszinteségünk, magabiztosságunk és bizalmunk fogja megadni a gyerekünk számára.

Írta: Tarkovács Cecilia, kisgyermeknevelő, szülő-coach, Gyerekrehangolva.hu alapítója